 |
Menü |
|
|
| | |
|
Napok,hónapok |
|
2024. Május
| H | K | S | C | P | S | V | 29 | 30 | 01 | 02 | 03 | 04 | 05 | 06 | 07 | 08 | 09 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 01 | 02 |
|
|
| | | |
|
Görög tündérvilág |
|
|
| | |
|
Tündék feketében |
|
|
| | |
|
Örömök a szívnek |
|
|
| | |
|
Bölcsességek tárháza |
|
|
| | |
|
Láss,hallgass,érezz |
|
|
| | |
|
Társalgó sarok |
|
|
| | |
|
|
|
Parisz és Oinóné |
|
| Parisz nem maradt sokáig a szent Iliónban, mert nem szerette azokat, akik ártatlan gyermekkorában meg akarták ölni.Visszament tehát a pásztorok közé, s legeltette a tájat újra a rónatéreken s a hegyek sziklás lejtőin. Tagjaiban erő, szívében bátorság volt, s arcán oly csodás szépség tündökölt, hogy aki látta azt gondolta, hogy e szép ifjú a dicső hősök közül való. Amint ott bolyongott Ida erdős völgyeiben, egyszer meglátta és megszerette a szép Oinónét,Kebrenosz folyamistennek a leányát. Sokat elüldögélt a leánykával a folyó partján, s beszélgetésük hangjai összevegyültek a víz lassú morajával. Midőn a reggeli harmat fényesen ragyogott a fűszálakon, vagy midőn az esthajnalcsillag rezgő fénnyel tekintett alá a kék égről: Parisz csak szerelméről beszélt kedvesének, s Oinóne örömtől elragadtatva nézett ifja szép arcára.
Oinóné Parsz neje lett, s végtelen boldognak érezt magát, mert Parisznál nem volt derekabb és nemesebb férfi; nem volt több oly sudártermetű, oly bátor, oly nyájas, oly szeretetre méltó ifjú, mint ő. Napjaik gyorsan teltek mint egy szép álom, s Oinóné nem is sejtette, hogy egyszer mindennek meg kell változnia.
Nagy ünnep és vígság volt az emberek és istenek között, mert a derék Péleusz megnyerte mátkájának Thetiszt, a tengeri istennek, Néreusznak leányát és lakodalmat tartottak. Az ünnepségre csak egy istent nem hívtak meg, Eriszt, a viszály istennőjét. A sértődött istennő emiatt bosszút akart állni és már meg is volt a terve.Egy aranyalmát gurított a vígadók közé amin az állt:”A legszebbnek”. Vita tört ki az istenek között és végül három istennő követelte magának az almát. Héra, Pallasz Athéné, és Aphrodité. Zeusz meg akarta szüntetni a versengést és azt mondta, a legszebb emberférfi legyen a bíró, és az legyen a nyertes akinek ő adja az almát. Ezért Hermész elvezette az istennőket szárazon és vízen arra a hegyi vidékre, ahol Parisz és Oinóné boldogságban éltek. Az ítélethozáson Oinóné is részt vett, de csak a laugasba bújva. Parisz pedig hozzáfogott az ítélethozáshoz. Héra, cserébe az almáért, egész Ázsiát ígérte az ifjúnak, Pallasz Athéné bölcsességet, Aphrodité pedig a legszebb asszony szerelmét. De Parisz így válaszolt: „ Ajándékodra nincs szükségem, ragyogó leánya a tenger habjainak! Mert Oinónénál szebb feleséget halandó ember nem kívánhat magának. De minthogy te vagy a legszebb a halhatatlan istenek leányai között, a legszebbnek szánt ajándék a tied legyen.”
Ezzel az aranyalmát Aphroditénak adta, s az most mosolygó arccal sietett tova, de a másik két istennő sértődötten távozott. Azután Parisz Oinónéhoz ment s karjába szorította kedvesét.Az így szólt hozzá: „Nekem úgy tetszett, hogy Athéné sokkal szebb, és Aphrodité inkább csak csalfa, mint szép.” Erre Parisz még szorosabban ölelte magához nejét, s megcsókolta halvány arcát.
Történt egyszer, hogy Menelaosz spártai király útra kelt és elment Priamosz király városába. Ott meglátta a szép Pariszt és elvitte magával Spártába azt ígérvén neki, hogy onnan gazdag emberként fog visszatérni. Az ifjú sokáig maradt Spártában, s ott minden nap látta Menelaosz feleségét, a szépséges Helenét, s így gondolkodott: „Bárcsak itt volna Oinóné, hogy láthatná Helenét, mert csakugyan ennél nincs szebb asszony a földön.” De később egyre kevesebbszer gondolt Oinónéra, aki búsulni kezdett, hogy férje oly sokáig marad az idegen országban, és szomorúan járt-kelt az erdő Ida fenyvesei között. Parisz pedig, mikor Menelaosz nem volt otthon, elmondta Helenének bűnös érzéseit, s rávette, hogy hagyja el hazáját.
Oinóné keservesen siratta elveszett boldogságát, s a csendesen folydogáló Kerbenosz partjára üle, beleperegtek a vízbe sűrű könnyei. „Hajh!-mondá-mily szép volt az az idő, midőn egymást szeretve bolyongtunk az Ida hegy völgyeiben.” De a férfi hűtlensége ellenére is hű maradt férjéhez, s mikor az meghalt a trójai háború során, s meggyújtották a máglyát halott teste alatt, a leány belevetette magát a lángokba, hogyha éltükben nem is, legalább haltukban együtt maradhassanak örökre.
| | |
|
|
Nádudvari Nagy János:
Óhajtás ősszel
Egy kis melegség kéne még
a gyorsan tűnő nyári fényből,
a lelkem borzadva fél a közelgő
tél zord hidegétől.
Egy kis gyöngédség kéne még,
felvidító, igazi jóság,
hiszen élni kell akkor is,
ha nem hajt a vágy, a csók-mohóság.
Egy kis megértés kéne még,
nem zord szavak hideg pengéje,
amik úgy döfnek belém, mint
bárány szívébe a hentes kése.
Egy kis szeretet kéne még,
hisz ez az élet íze, sója:
mi lényünket a végső úton
a nagy bukásoktól megóvja.
| | |
Ellen Nitt:
Azt hittem
Én azt hittem, hogy mindig kék,
ragyogó tükör a tenger,
s hogy rejtett aranyszemecskék
kincsével tele az ember.
Hogy járva a tengert, szembe kell
szállni merészen a széllel,
s akkor a hajós csodákra lel,
az idő nagy titkokat érlel.
Szálltam hát, Végtelen, feléd:
hullámok pörölye paskolt.
Ég s víz határa s a tengerfenék
derengett: messzi, deres folt.
S akkor megtudtam, hogy csak néha,
nagyritkán kék a tenger,
és hogy üres és szürke, még ha
csillog is sokszor, az ember.
Láttam földet, hol nincs tó, se folyó-
por és rög, semmi más:
nincs aranyszem a porban, melyből ott
gyúrják az ember fiát.
De tudtam: Nincs szebb feladat,
mint vágyva előre törni:
keresni, kutatni, hol rejlik a mag,
s szeretni, és gyűlölni.
És látni, hogy néha szürke homályon,
átragyog kéken a tenger,
s tudni: tisztább öröm nincs a világon
mint az, ha ember az ember.
|
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
